Bejelentést tett a kormány, nagyon fontos változások jönnek a SZÉP-kártyáknál

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kilencedik pontja értelmében a kormány jövőre lehetővé teszi a Széchenyi-pihenőkártyára (SZÉP) érkező juttatások 50 százalékának lakáscélú felhasználását. A kormány ezzel egy újabb eszközzel támogatja a megfizethető lakhatást.

Lakásfelújításra jövőre a SZÉP-kártyákon 2025. január elsején nyilvántartott egyenleg és a 2025-ös befizetések együttes összegének fele lesz fordítható.

Érdekesség, jegyzi meg a Bankmonitor, hogy az ÖNYP-k esetében a kérdéses megtakarítási számlán szeptember 30-án meglévő összeget lehet lakáscélra elkölteni.

A SZÉP-kártyáknál azonban ilyen korlátozás nincs, az új, 2025-ös befizetések fele is elkölthető felújításra.

 

Mekkora összeg áramolhat felújításra?

Idén január és október között mintegy 348 milliárd forintot fizettek be Széchenyi Pihenő Kártyára, amelyből 90 milliárd forint még mindig a kártyákon pihen. Júliusban mintegy 2,8 millió felhasználó volt, így az egy főre jutó átlagos egyenleg nagyságrendileg 32 ezer forint. Azonban nagy lehet az egyes felhasználók között az eltérés.

A 2025-ös évi befizetésről sem szabad megfeledkezni, ami egy új lehetőség indulása miatt 450 ezer forintról 570 ezer forintra nő. Aki maximálisan ki tudja használni az éves feltöltés adta lehetőséget, az a jövő év eleji egyenlegének a felén felül még 285 ezer forintot költhet el felújításra.

Ez nem egy komoly összeg, de a Bankmonitor szakértői szerint egy kisebb felújítás anyagköltsége, vagy egy bútorvásárlás kijöhet belőle. Illetve jó alap lehet egy nagyobb felújítás betervezéséhez, melyhez a még szükséges forrás akár más megtakarításból, hitelből is fedezhető.

 

Milyen felújítási munkálatokat lehet finanszírozni?

A törvénymódosítás nem tartalmazta pontosan azt, hogy mi is felelne meg a felújítási célú felhasználásnak. Ugyanakkor a társadalmi egyeztetésre bocsátottak egy jogszabálytervezetet, ami már tisztázza ezt a kérdéskört is. Alapvetően az alábbi tevékenységeket végző, megfelelő TEÁOR kóddal rendelkező boltokban lehet felújítási célra elkölteni a SZÉP-kártya egyenlegének a felét:

  • vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.52., kivéve a szaunák, úszó- és masszázsmedencék kiskereskedelmét);
  • bútor, világítási eszköz, edény, evőeszköz és egyéb háztartási cikk kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.55.-ből a bútorok, világítástechnikai eszközök értékesítése);
  • ipacikk jellegű vegyes kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.12., kivéve ruházati cikkek, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek).

Fontos, hogy a kérdéses kereskedelmi egységeknek rendelkeznie kell a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadására irányuló szerződéssel. Ilyennel természetesen még a kérdéses boltok nem rendelkezhetnek.

A jogszabálytervezet azt is tartalmazza, hogy a pénzforgalmi szolgáltatónak három munkanapon belül biztosítania kell a kereskedő részére a kérdéses szerződés megkötésének a lehetőségét.

Mesterembert például nem lehet majd kifizetni így.

Jól látható, hogy anyagvásárlásra – legyen szó alapanyagról, bútorokról stb. – használható fel a SZÉP-kártya, ugyanakkor munkadíjra, mesteremberek megfizetésére nem fordítható ez az összeg.

További újítások a SZÉP-kártyán

A kormány továbbá a kialakult online fogyasztói szokásokkal összhangban biztosítja, hogy a SZÉP-kártya a jövőben ne csak fizikai formában kerüljön kibocsátásra, hanem infokommunikációs eszközre is digitalizálható legyen, ezáltal is megkönnyítve a SZÉP-kártyára érkező juttatások felhasználását.

 

A sportolást is érinti a változtatás

A SZÉP-kártya meghatározó szerepet játszik a családok pénzügyi eszköztárában, a minisztérium szerint támogatja gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül.

Az aktív életmód támogatása érdekében pedig új zseb is nyílik a SZÉP-kártyán Aktív Magyarok néven.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet értelmében a munkavállalók az így kifizethető havi 10 ezer forintot kizárólag sportolásra, aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra fordíthatják majd. Ennek keretében a juttatás többek között felhasználható lesz szabadidős vagy sporteszközök kölcsönzésére, sport vagy szabadidős képzésekre, de akár sportegyesületi tevékenység finanszírozására is.

További
hírek

Időpont foglalás

Kapcsolat

6000 Kecskemét,
Nagykőrösi utca 29. 1/3
Kapucsengő: 112